Ahol a győzelmek ritkák, mint a fehér holló...

A valenciai Levante szurkolói rendkívül ínséges időszakot élhetnek meg ebben a szezonban. Amellett, hogy kedvenceik az idei pontvadászatban 24 mérkőzésen mindössze 4 alkalommal hagyták el győztesen a játékteret, joggal aggodalmaskodhatnak, hogy a legjobbak között eltöltött 6 év után ismét visszazuhannak a Segunda Divisionba. Azért, hogy ez ne történhessen meg, sereghajtóként szorgosan el kéne kezdeni gyűjtögetni a pontokat. Mostani ellenfelük a szintén nem éppen pazar szezont futó Getafe lesz!

Felettébb érdekes párharcnak nézünk péntek este elébe, ugyanis a 20. helyen álló Levante három, míg a vendég Getafe már négy mérkőzés óta képtelen pontot szerezni a bajnokságban! Jelen pillanatban tehát az utóbbi időszakban a két leggyengébb formát produkáló élvonalbeli spanyol együttes összecsapása lesz terítéken.

Kettejük közül mégis én azt mondanám, hogy talán a Levante van kevésbé nagyobb hullámvölgyben. Miért is? A hazaiak utóbbi három veresége szerintem abszolút vállalható. Idegenben kikaptak a Sevilla-tól (3-1) és a magukhoz képest parádés idényt futó Eibar-tól (2-0), valamint otthon a Barcelona-tól (0-2). Én azt mondom, hogy ez igencsak kemény sorsolás volt, most a Getafe talán felüdülést jelenthet számukra. Helyzetükből fakadóan végre olyan ellenfelet fogadnak hazai környezetben, akik ellen joggal várható el a három pont megszerzése, s ezáltal a bennmaradás reményének megtartása. A szurkolók talán most érzik azt, ha ezt a gyenge formában lévő Getafét sem tudják megcsípni, ráadásul hazai környezetben, akkor tényleg veszve minden.

A vendégegyüttes 4 meccses vereség-szériája komoly aggodalomra adhat okot a Getafe háza táján. Idegenben kikaptak a Granada-tól (3-2), és a Malaga-tól (3-0), otthon pedig a Bilbao és az Atleti viccelte meg őket (mindkétszer 0-1). Ezek a párosítások sem mondhatóak könnyű periódusnak a bajnokság menetében, de hogy 12 pontból 0 egységet hozzanak ezzel a négyessel szemben, az felettébb aggasztó lehet a klub vezetősége számára. Most talán úgy vannak vele, hogy a sereghajtó ellen ideje visszatérni a pontszerzés útjára.

Mit is várok két ilyen rossz időszakban lévő csapattól? Kimenetelre abszolút nem tennék. Mindkét fél esetében valószínűleg a győzelem megszerzése lehet csakis a cél! A szorzókból pedig tisztán látszik, hogy a bookiek is teljesen háromesélyes meccsként tekintenek a párosításra. Nekem, ami feltűnt a két csapat statisztikáiban a régóta tartó góltalanság! A Levante két mérkőzés óta (Barca, Eibar), a Getafe pedig már három meccs óta képtelen betalálni (Bilbao, Malaga és Atletico Madrid). Emellett úgy gondolom, hogy az együttesek helyzetéből fakadóan is nyíltsisakos játékot várhatunk. A Levante-nak irgalmatlanul kellenek a pontok a bennmaradáshoz, a Getafe pedig nem szeretné 5 meccsesre nyújtani vereség-sorozatát, amivel őket is egyre inkább fenyegetné a kiesés réme.

Tipp:

Levante-Getafe (mindkét fél szerez gólt) @1,90 (bet365) (6/10) 3-0